Corpora in Si(gh)te

A velencei kiállítás kapcsán készülő katalógus egyik szerzője, Oborny Beáta biológus kérdéseket íntézett Maróy Ákoshoz, a doubleNegatives csoport magyar tagjához. E kérdések és a rájuk adott válaszok talán megvilágítóak lehetnek a Corpora rendszer működédével kapcsolatban:

OB: Mik az elemi építőegységei a lénynek? Az 1D rudacskák? Vagy valami 3D alakzat, mondjuk egy erre-arra torzítható tetraéder?
MÁ: Az építőelemek egyszerűen a pontok (‘sejtek’), amik össze vannak kötve egymással. az összeköttetések távolsági alapon történnek – akik elég közel vannak egymáshoz kb. azok össze lesznek kötve.

OB: Hogyan hívjuk ezt a
virtuális lényt? Pl. ha olyasmit akarok mondani, hogy “az X
növekszik”. X=Corpora?

MÁ: Corpora Structure-ként szoktunk rá hivatkozni

OB: Van-e szerepe a véletlennek? Vagy maga a szabálykészlet
determinisztikus, és csak a külső környezet hozza be a bizonytalanságot, váratlanságot a fejlődési folyamatba?
MÁ: Van persze véletlen az algoritmusban. Vesszük a mérési eredményeket, szerepet játszik a pontok életkora, nemi véletlen, és úgy jönnek létre új pontok..

OB: Mik a korlátok (kényszerek) a fejlődés során? Akárhogy – gondolom – nem lehet nőni. Számit pl. a gravitáció? Vannak valamiféle mechanikai megszorítások?
MÁ: Van egy befoglaló tér, amiből nem nőnek ki. lehet ‘túlöregedni’, ami után mar nem hoz létre újabb pontot az egyed. Bizonyos paramétereket a természeti mérési eredmények befolyásolnak, mint pl. pontok sűrűsége (hány szomszédja lehet egy pontnak), vagy a ‘felfelé-törekvés’, hogy milyen magasra nő meg a modell.

OB: Az egyik netszöveg azt írja, hogy “minden szenzor csak a hozza közel levő többi szenzorral áll kapcsolatban. Hogyan fordítódik le akcióra (fejlődési lépesre) amit érzékelnek? Ez lokális?
MÁ: igen, ugye megfeleltetés van a 3D modell es a valós tér között. az adott pontok a nekik megfelelő helyen levő környezeti állapot szerint cselekednek. Tehát ha ott meleg van, vagy világos, akkor annak megfelelően – de ha egy másik helyen pont hideg van, akkor azok a pontok meg annak megfelelően. Tehát igen, ez így egy lokális cucc, nagyjából csak lokális döntések vannak a modellben.

OB: Ha jól értem, a szerkezetben minden egyes csomópont egy szenzornak
van tekintve, tehát “érzi” a környezet és a szomszédos pontok
állapotát. Hogyan viszonylanak ezek a “virtuális szenzorok” a valódi
szenzorokhoz, amelyek ki vannak helyezve a terepen, és merik a
hőmérsékletet, szélerősséget, stb.?

MÁ: Yamaguchiban úgy csináltuk, hogy a legközelebbi valós szenzor adataival dolgozott minden egyes pont a modellben. (Ugye tudtuk tér-helyesen, hogy hol a pont, hol a valós világi szenzor, így ez alapján vettük a legközelebbit.) Most gondolkodunk rajta, hogy interpoláljuk a szenzorokból származó infókat, és az alapján egy árnyaltabb képet tudunk minden térpontra vetíteni a valós mérésekből.

OB: Kiszámítja a program a valódi szenzorok adataiból, hogy a virtuális
szenzorok pont ott, azon a helyen mit érezzenek, és ez lesz számukra
az input?

MÁ: lásd fent, idén ez a terv, ha sikerül összehozni a rendelkezésre álló idő alatt..

OB: Nehezen fogható nekem, hogy a térbeli alakzatban a csúcsokat (azaz
pontszerű objektumokat) miért hívjátok “sejteknek”.

MÁ: Igazából ‘node’-nak hívjuk, jobb híján.

OB: Nem tűnik jó metaforának. Egy biológiai lényben inkább a pontok által kijelölt
térbeli sokszögek volnának a “sejtek”. Meg modellezős terminológia szerint is
necc, mivel a sejtautomatában a sejtek nem pontszerűek, es oldalaikkal
(felületeikkel) érintkeznek egymással, nem egymástól távol lebegnek a térben.

MÁ: Igen, a sejtautomata értelmében hívhatjuk őket legfeljebb sejtnek (vagyis hívjuk). Kicsit más a térszerkezet, nem rács-szerű, de ezzel együtt van egy jól definiált, kölcsönösen egyértelmű szomszédsági reláció…

OB: Úgy tudnék maximum egy kiutat elképzelni, ha azt mondjatok, hogy csináltok
minden pont korul egy 3D tesszelláció (A valóság képét területelemekben rögzítő grafikus adatmodell/forrás: Térinformatikai Fogalomtár), és az lesz a “sejt”, amit az adott pont
körüli tesszellációs sokszög kijelöl. Viszont akkor meg a mostani szomszédsági
definíciótok nem passzol. Szóval mitől “sejt” a pont?

MÁ: Más a térszerkezeti modell, de ettől meg ez egy sejtautomata annak a tág értelmében. Látom, hogy te a szűkebb értelemben vett, ‘kockázott’ térszerkezetű setjautomatákban gondolkodsz – ez nem olyan, valóban.

OB: Egyáltalán: van-e valami globális kontroll (“supervisor”) a
rendszerben? Másképp fölteve a kérdést: tudja-e a jobb kéz, mit csinál a bal?
MÁ: Nem 🙂

OB: Az “evolúció” szót másképp használjatok, mint a biológus. Ez részben oké – a fizikus is másképp használja, egyszerűen “változást” ért rajta. Viszont ha kimondottan a biológia érdekel minket, azaz biológiai analógiát keresünk, akkor ami a lénnyel történik, az nem az evolúcióhoz, hanem az egyedfejlődéshez hasonlít, mégpedig egy plasztikus lény egyedfejlődéséhez.

MÁ: Nem, es igazad van, ez egy egyedfejlődés, es valóban nem biológiai értelemben vett evolúció. de azt hiszem az angol ‘evolve’ igét használjuk, ami valóban csak kifejlődést, fejlődést jelent.

OB: A sejtautomatát is másképp használjatok – leglább is ahogy eddig láttam az irodalomban: a sejtautomata térben és időben diszkrét; szabályos és egyforma sejtekből áll; a sejteknek véges állapotuk lehet (finite state machine). A Corporaban van sejt is meg automata is, ez oké, csak sejtautomata nem – legalább is a szó tag körben bevett értelmében. Részemről nem baj, csak itt a virtuális margón mondom.

MÁ: Abban az értelemben használjuk a sejtautomata kifejezést, hogy a sejtautomata az olyan rendszer, ami sok sejtből áll, és minden sejt lokális döntéseket hoz csak, lokális információk alapján. ami eltérés a hagyományos modellhez képest:

– a térszerkezet nem diszkrét

– nem-determinisztikus elemek vannak a szabályokban

-A pontok állapottere véges, még ha nagyon nagy is az értékkészlet

Ezért azt nem mondanám különbözőnek.

OB: Egy kérdés: mennyire új az építészetben ez a generatív módszer? A design-ban nem új, azt tudom. Szóval te mit emelnél ki, mi az, ami itt megjelent, es korábban meg nem volt? Tényleg az újdonságot kéne kiemelni. Van rálátásod erre?

MÁ: Ezt az építészek jobban tudjak 🙂 amennyire en tudom, ez a koncepció mar egy ideje része az építészeti diskurzusnak…

OB: Adna magát, hogy Lindenmayer jusson az ember eszébe.
MÁ: Az L-rendszerek ugye attól azok, hogy olyan automaták, amelyekben párhuzamosan történnek az átírások a szavakban (egy lépesben több szabályt is alkalmazunk párhuzamosan, nem csak egyet mint egy ‘sima’ automatában). de hat egy sejtautomata is párhuzamos átírású, ha formális nyelvi automatakent nézem…