Corpora in Si(gh)te

Márton Enikő: Azt írjátok a Corporáról: „majd olyan szerkezeteket hoz létre, amelyek állandó harmóniát keresnek a külvilág ezen elemeivel”
Alapvetően hogy adaptálódik a rendszer? Mi volt a megfogalmazásotok, amikor “harmóniára” gondoltatok? Ki mondja meg, hogy mi harmonikus? A programozó/tervező vagy a rendszer?
Mitől lesz ez egy “perfect symbiosis” ahogy írjátok?

Maroy Ákos: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ‘belenő’ a környezetbe, annak részévé válik, ahogy egy fa vagy egy bokor is így tesz, vagy a növényzet be tud nőni egy területet, pl. egy elhagyatott épületet át tud burjánzani, vagy ‘elő’ épület falara fel tud futni. Az épületek ugye ritkán simulnak bele a környezetbe.

ME: Milyen szabályokat állított fel a építész? Például meghatározta, hogy egy adott input lokálisan hol okozzon változást? Meghatározta, hogy egy érzékelő hány ponttal legyen összekötve? Mi volt pontosan a kommunikáció? Azt kérte az építesz, hogy ha jobbról erős a szél, akkor a struktúra hajoljon el balra? Vagy “építsen” a szel ellen több elemet a jobb oldalra?

MÁ: Hát itt az ‘építesz’ a csapat része, nem kívülálló, ugye általában Ichikawa Sota maga 🙂 így aztán nem szokott explicit kérni, hanem önmaga alkotja, formálja a rendszert.

A szempontok eleddig nem voltak ennyire plasztikusak. Általánosabb dolgokról van szó. Például pont-sűrűségről, magasságokról, szomszédok számáról, szomszédok távolságáról, szaporodási hajlandóságról, öregedési gyorsaságról (ezzel összefüggően öregek passzívakká / nemzőképtelenné válnak, majd meghalnak), ilyesmi. Szóval a modell eleddig eggyel egyszerűbb / alacsonyabb szinten van, mint amire rákérdezel.

Amikor építészeti célokra van használva a Corpora, akkor kb. úgy zajlik ahogy mondod például a „stopping problem-nél”: bizonyos korlátokkal fut az algoritmus, és egy ponton megállítjuk, és aztán az ott kapott eredményt kiindulópontként kezelve alakul egy építészeti terv. Ezért szokta Max kihangsúlyozni, hogy van itt építesz, és igazából ez is a már erősen gépiesített építészeti tervező folyamat egy formája, csak talán kicsit szokatlan formája. Az építész szerepe itt a modell felparaméterezésében, és a kapott eredmény felhasználásában van.

ME: Igazándiból az is érdekelne, hogy milyen igazan építészeti szempontok merültek fel miközben dolgoztatok. Igazan építészeti :)) pl: zárt-nyitott, térszerű-falszerű, bejárhatóság (public/private), szerkezet/skeleton-felület/skin problematika stb.

MÁ: Igen, én erre szeretnek rámenni, ahogy írtam korábban is a sejt-specializációval kapcsolatban. A jelenlegi modell ilyen szempontokat sajnos nem vesz figyelembe. Érdekes például, hogy Sota, aki az egyetlen építesz a szűken vett csapatban, nem tartja ezt az aspektust fontosnak. Ő pont azt hangsúlyozza, hogy máshogyan töltjük ki a közteret. Erről talán őt kellene részletesebben megkérdezni.

Szóval nagyon érdekes utakon lehetne elindulni, amik valóban elvezetnének izgalmas építészeti es más alkalmazási területekre. Ám sajnos ez egy művészeti projekt, és így nem alkalmas ezen problémák rendes megválaszolására – egyrészt mert a művészetnek nem a megoldás a szerepe, és nem is lehet művészeti projektre annyi erőforrást szerezni, ami valódi megoldáshoz vezet. Pedig milyen izgalmas lenne…