Corpora in Si(gh)te

Abe Kazunao: Az építészet láthatósága, avagy információ alapú percepciója

Mit jelent a Site [Helyszín] a “Corpora in Si(gh)te” (röviden: CiS) nevében? Először szeretném felvázolni a projekthez vezető út főbb elgondolásait. A Site [Helyszín] helyspecifikus, a növényi egyedfejlődés előtelepeire emlékeztető építészeti formaként létezik, mely környezetével valósidejű dialógusban fejlődik. Mi a jelentése ugyanakkor a Sightnak [Látvány]? Kétségkívül passzív, amennyiben ez az építészeti forma csak akkor kezd el vizuálisan létezni, megjelenni, amikor informatikai eszközök segítségével az új szoftver működésbe lép. Ha a Sightnak radikálisabb értelmezést adunk, akkor a Corpora „in Sight” annyit jelent, hogy magának az építészeti formának vizuális funkciója is van. Az építészet valóban látványként jelenik meg. Nincs építészet láthatóság nélkül, de vajon létezett-e valaha olyan építészet, amely képes volt önmagát látni? A szubjektum, amely látja az építészetet, mindig is kívül volt. Hogyan változtatja meg ezt az építészeti paradigmát a CiS-ben létrejött gondolat?

A CiS vezérgondolata, hogy hogyan közelítsünk az információs technológiákhoz, mint az építészet lényegi eleméhez, és ebben a tekintetben azt gondolom, hogy ez az építészet legalább három aspektusában alapvetően különbözik a hagyományos építészettől. Először is ez az építészet önállóan generálja magát a környezetből érkező impulzusok hatására, másodszor struktúrájában új téri jelölőrendszert alkalmaz, harmadszor pedig, önmagára és a környezetére is képes – önmagából kiindulva – reflektálni. A CiS-ben létrejövő látványt mind a környezet, mind saját téri ábrázolástechnikai rendszere határozza meg, s ez utóbbi funkciója, hogy létrehozza saját információs autonómiáját. Ez az alkalmazott rendszer a poláris koordináták és egyfajta belső megfigyelési eljárás által történő jelölés, amely a doubleNegatives Architecture (röviden: dNA) saját fejlesztése. A dNA körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdte meg ezzel kapcsolatos kutatásait, és utóbb kidolgozta az építészet=corpora elképzelést a generatív információkezelés felhasználásával. Ez a két elem először ebben a projektben került egyesítésre: folyamatos generálást és változást tudtak létrehozni valósidejű információfeldolgozással. Ezt a célt/végeredményt a dNA kutatói, a Yamaguchi Center for Arts and Media [YCAM] és jómagam, mint kurátor közötti, az információfeldolgozó rendszer szerkezetét érintő folyamatos konzultációk során értük el. Így jött létre végül a CiS.

A világ leírására többféle téri jelölőrendszert lehet alkalmazni, legtöbbjük azonban olyan szerkezet, amelyben a megfigyelő szeme egy univerzális és fix pontban rögzített és a tárgyra egy külső nézőpontból tekint. Az emberi létezést már sokszor és sokan hasonlították ennek a szemnek a helyzetéhez. Ez a szem alkalomadtán istennel vagy a tudattal helyettesíthető. Nevezzük ezt a szituációt a szem és tudat modelljének. Ezzel a modellel a világ többféle nézőpontból leírható (pl. transzcendentális idealizmus, a létező világ fenomenológiája stb.), de a szem pozíciója változatlan marad. Ez leginkább a filozófia modellje, de a tárgyalkotó művészetek, a festészet, a szobrászat és az építészet is ezzel élnek. Bár a tárgyak formái és módozatai roppant sokfélék lehetnek, létrehozásuk során mindegyikükben ugyanaz a szem és tudat modell működik.

Az információs társadalomnak az 1990-es években tapasztalt robbanásszerű fejlődése azonban ennek a modellnek a visszahívására kényszeríthet bennünket. Az információ alapú világ leginkább egy központ nélküli, végtelen szövedékre emlékeztet. Ezt akár a második természet új környezetének is nevezhetjük. Gregory Bates elővigyázatlanul a „tudat a természetben” kifejezést használta a „természet és tudat” helyett. Ez a radikális félrefogalmazás tulajdonképpen az információs társadalom és a hálózati rendszerek alapja. Bateson azt állítja, hogy „ahhoz, hogy az ember létre tudjon hozni egy térképet, először egyértelműsítenie kell ‘terület’ és ‘térkép’ határait”. A ma is folyamatosan generálódó hálózatra alapuló információs társadalom lényegében új ’terület’ és nem ’térkép’. Jól nem akkor kérdezünk, amikor aprólékosan bizonyítani próbáljuk, hogy a természeti és az információs környezet egyaránt ’terület’, hanem amikor belátjuk, hogy ennek a környezetnek a határait felnyitva esetleg a tradicionális szem és tudat modell elvetésére kényszerülünk. Mert távol tartva a szem és tudat modellt, gyakorlatilag a művészet és az építészet tárgyainak létezését kérdőjelezzük meg.

Mivel a CiS a sejtautomaták elvén alapuló, öngeneráló megújulás folyamatos állapotában van, benne a létrehozás és az elhalás szimultán játszódik le. (Hasonlóan Piranesi barokk börtön-capriccióihoz, amelyekben a folytathatóság a generatív létrehozást és elhalást jelenti.) Továbbá a szerkezet minden élének kapcsolódási pontja csuklópontként, és ezzel együtt az önmagára irányuló belső megfigyelés számtalan szemeként működik. Az ön-képek, amelyek száma megegyezik csuklópontok számával, egyidejűleg folyamatosan újrarajzolódnak. (Korunk információfeldolgozási technikái ezt már lehetővé teszik.) Ebben a szemben nincs tudat; mint elrendezett látvány működik. A gondolat, hogy minden létező dolog dinamikus létezőként egyenlő a környezetben nagyon közel áll a James J. Gibson affordanciaelméletének értelmében vett ökológiai optikához. Akár info-ökológiai optikának is nevezhetnénk. A tudat nem a szemben létezik, hanem a környezet egészében. Ha az építészet nem a környezetre támaszkodik, hanem annak inherens része, akkor – ahogy a CiS-ben is – megvalósul a tudat nélküli szem víziója. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a projekt kezdeti stádiumában a dNA ennek a térjelző rendszernek az “egyenletes összetett szem” nevet adta. A szem összetett szem, egy rovar szeme. Nincs tudat, csak a “mechanikus rizóma”, ahogy Deleuze és Guattari megfogalmazta.

Ami a CiS feladatát illeti a jelen szakaszban: az eredeti információfeldolgozó program által generált anyagtalan építészetet egy, csak pontokból és vonalakból álló struktúra hozza létre. Ha egyszer a felület = térkép láthatósága létrejött, a való világban egy másik láthatósága és funkciója is lehet. Azt gondolom, hogy az élek által létrehozott elrendezés szerkezet egyelőre a részek szintjén valósul meg és még nem válik funkcionálissá, ami a környezeti ekvivalencia hangsúlya miatt van így. Változatlanul kérdés, hogy a funkciókreálás, amely az információfeldolgozáson keresztül közölt kód vagy algoritmus segítségével történik, vajon képes-e olyan designt létrehozni, amely a szem és tudat modell által létrehozott konvencionális vizuális formákkal telített világ mögé hatol. Kérdés továbbá az is, hogy a funkció közötti kölcsönös súrlódás eredményezhet-e új elrendeződést. Ha a részek úgy lennének képesek részleges funkciókat kifejleszteni, hogy a részlet, mint egész módszere nem sérülne, egészen új helyzet állna elő. A CiS-nek ezen felül megkülönböztetett érdeme, hogy képes az élekben beállítani a skálák közötti különbségeket. Így képes lenne olyan különböző léptékű Fuller kupolák benyomását kelteni, amelyek dinamikus formákként működnek egy Fuller kupolán belül. A velencei építészeti biennáléra készülő projekt a harmadik-fázisú Corpora, melynek három szintje van: az első a Giardiniben a magyar pavilon körül, a második Velence körül, a harmadik pedig egész Olaszországot befedi. Lehetséges – a megfelelő környezeti adatok elemzése révén – három korpusz generálása és egyidejű kapcsolattartásuk. Ilyen körülmények között megvalósul a kommunikáció kommunikációját leíró építészeti forma.

“Bár tisztában vagyunk azzal, hogy az élővilág kommunikációs szövedéke rendezett, átható és determináns, egészen odáig menően, hogy azt mondhatjuk, ‘íme, ezt jelenti az emberiség számára Isten’,”¹ mi mégis egy lépéssel tovább merészkedünk és megpróbáljuk leírni a rendezettséget, számba venni a szövedék mintázatát és az abban található hiányokat.

A szöveg elérhető az Építészfórum weboldalán is.

1. Gregory és Mary Catherine Bateson: Angels Fear: Towards an Epistemology of the Sacred, 1987 [↩]