Újabb karbantartások

november 12th, 2008 by PeterFuchs

A Corpora in Si(gh)te rendszert egy növényhez hasonlóan gondozni kell (elemet cserélni, szenzort kalibrálni), és ez a feladat a művészek és a kurátor között oszlik meg. Július Gyula másodszor október közepén járt Velencében, hogy ellenőríze a “teremtmény” eégszgéi állapotát.

Egyébként úgy látszik a jó időjárási körülmények kedveznek a kiállítás látogatottságának, idén már többen látogatták a Giardini pavilonjait, mint két évvel ezelőtt. Hétvégenként naponta kétezer látogatót számlálnak a teremőrök.
A Maróti féle épület jól bírja a viszontagságokat, nem ázott be, annak ellenére, hogy a hírekben extenzív esőzésekről hallotunk, és a Corpora lénnyel is sikerült kialakítania szimbiózisát.

A karbantartás első fázisa

október 20th, 2008 by PeterFuchs

Július Gyula kurátor, és asszisztense szeptember utolsó hetében végrehajtották az első karbantartást a velencei Corpora in Si(gh)te rendszeren. A szenzorokban elemet cseréltek, ellenőrízték a kábeleket és a kamerák csatlakozásáit.

Ami különlegsé teszi ezt az amúgy mindennapinak tűnő eseményt, az a Corpora növekedésének természete. Ugyanis egy ilyen karbantartás hasonló ahhoz, mint amikor egy magjából éppen kibukkanó növényt meglocsolunk (energiát adunk), áthelyezünk, hogy több vagy esetleg kevesebb nap érje, esetleg átültetünk. Az építész-karbantartó szerepe ez esetben annyi, hogy ellenőrizze a szerkezet működését, növekedését, és majd talán a Corpora egy sokkal későbbi fázisában esetleg válzotassa azt egyéni vagy megrendelői igényeknek megfelelően.

Videók és helyszíni felvételek a Corporáról

október 8th, 2008 by PeterFuchs

Felkerültek a Corpora rendszer Velencei működéséről készült, Augmented Reality (Kiterjesztett Valóság) kamerákkal készült felvételei a Képek és Videók menűpontba.

Ugyanitt megtekínthető négy angol nyelvű videó a Corora in Si(gh)te projekt hátteréről, a hozzá kapcsolodó kutatásokból, illetve röviden a rendszer működésébe is bepillanathatunk.

Képek a Corpora in Si(gh)te-ról a 11. Velencei Építészeti Biennálén

szeptember 23rd, 2008 by PeterFuchs

Bekerültek a Képek és Videók menűpontba a kész installáció képei, illetve az építész utolsó szakaszának néhány felvétele. A képek között találhatóak Kiterjesztett valóság rendszerrel készül felvételek, Szuper szem perspektívák és kiállítási enteriőrök is.

Ugyanitt megtekítnthető a Corpora szenzorjainak elhelyezkedése a pavilon körül.

Megnyilt a Velencei Építészeti Biennálé

szeptember 21st, 2008 by PeterFuchs

Szeptember 14-én nyította meg kapuit a 11. Velencei Építészeti Biennálé, melynek Magyar Pavilonjában Július Gyula kurátor rendezésében kerül bemutatásra a doubleNegatives csoport Corpora in Si(gh)te elnevezésű munkája . Gratuláció az egész csapatnak a sikeres munkáért!

A megnyitó képeit a Képek és Videók oldalon lehet elérni.

A kiállítás ez év November 23-ig látogatható.

Szeptemberi sajtómegjelenések

szeptember 11th, 2008 by PeterFuchs

Két nagyon izgalmas cikkel is bővült a Sajtómegjelenések, melyet minden látogató figyelmébe ajánlok. Az egyik a tranzitblog.hu cikke, Somlyódy Nórától, aki úgy tűnik, az egész biennáléról tudósítani fog, a másik pedig a kultplay leírása a Corpora projektről. Az összes eddigi sajtómegjelenés összegyűjtve itt olvasható.

Érdekes vita alakult ki a koos.hu weboldalon a Corpora projekt magyarországi szerepléséről. Maróy Ákos a művet kivitelező doublenegatives csoport tagja és Pásztor Erika Katalina, a Corpora in Si(gh)te szerkesztője is hozzászól a vitához. Érdemes beleolvasni a kritikába, illetve az arra reagáló megjegyzésekbe.

Újabb képek az építésről

szeptember 2nd, 2008 by julius

A két japán technikus Ito és Miyaishi segítségével kihelyezésre kerültek a szenzorok és a meteorológiai állomások,  az ezekből érkező információkat a csapat által összeállított számítógéphálózat gépei folyamatosan feldolgozzák; a Corpora kezd feléledni…

Read the rest of this entry »

Az installáció Velencében

augusztus 27th, 2008 by PeterFuchs

Július Gyula és csapata előkészítette a terepet a doubleNegatives négy tagjának, akik a sikeres augusztus 22-i sajtótájékoztatót követően hétfőn, 25-én megérkeztek Velencébe és elkezdhették építeni a Corpora rendszert.

Read the rest of this entry »

Corpora a médiában / Augusztus

augusztus 21st, 2008 by PeterFuchs

Az augusztus 22-i sajtótájékoztatóra időzítve számos cikkben, interjúban szerepel a Corpora projekt, egy címlapot is kaptunk, a hvg.hu-n. Csak az elmúlt pár napban az MR2 Netidőkben, a fix.tv Netburger című műsorában szerepelt Maróy Ákos a csapat magyar tagja, illetve cikksorozat foglalkozik a Corporával a hg.hu weboldalon és természetesen médiapartnerünk honlapján az Építészfórumon, ahol a hivatalos katalógus fejezeteit publikálják hétről hétre. További információk a Sajtómegjelenések aloldalon.

Csomagolás és szállítás / Megérkezés Velencébe és kicsomagolás

augusztus 21st, 2008 by PeterFuchs

Megérkezett a Corpora rendszer Velencébe. Az augusztus 22-i sajtótájékoztató után a csapat elkezdheti az építést. A dobozok az utolsó pár kilométert vizen, egy apró velencei bárkán tették meg, majd megkezdődhetett a kicsomagolás.  Július Gyula és csapata jelenleg a vetítésekhez szükséges sötétítést végzi, illetve felszereli a gépteremet, ahol a csapat dolgozni fog.

Read the rest of this entry »